Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Ki vagy Te?

A tömegben dulakodás támadt.

Ki vigye tovább,

Ki segít cipelni keresztfádat?

 

Messziről néztem.

Nemsokára véres karjaidhoz értem.

 

Oda löktek, oda sodortak.

Ostorcsapások közt egymáshoz láncoltak.

 

Ki vagy Te, hogy derekamnál átölelsz,

És másik kezeddel, keresztet cipelsz?

 

A szidáson, az ütéseken is osztozunk.

Ki vagy Te, hogy egymásba karolunk?

 

Ki vagy Te?

Ki a kereszt súlyát magára emeli?

És káromlásainkat magára veszi?

 

Ki előtt leborulva leplet nyújtanak,

És az ott hagyott nyomokból

Most látom véres Arcodat.

 

Ki vagy Te?

Ki nyomot hagy törölhetetlen emlékeinkben?

És pecsét lesz szörnyű vétkeinken.

 

Ki vagy Te?

Kinek vére, karjaimon szárad.

És fehérre mossa ruhámat?

 

Ki vagy Te?

Ki lehetsz, hozzám ennyire közel?

Ki lelkemig hatol, és fölemel.

 

Kinek elgyötört hangját alig hallhatom:

„Menj békével tovább.

Minden vétkedet megbocsátom.”